A tavasz igazán jó híreket hozott a hazai állatkertek látogatói számára, hiszen több hazai intézményben is ünnepelhettek szaporulatot az elmúlt hetekben. Szegeden fekete jaguárkölyök született, a Fővárosi Állat- és Növénykert szurikátákkal, makikkal gyarapodott.A gyűrűsfarkú makiknál két kölyök született a közelmúltban. Idejük nagy részét anyjukba csimpaszkodva töltötték, ennek ellenére viszonylag jól meg lehet figyelni őket, ugyanis olyan kifutóban láthatók, ahol a közönség is bemehet az állatok közé.Ugyancsak szaporulat volt a szurikátáknál. A népszerű kisemlősöknél jelenleg négy kölyök van: egyikük március 10-én, további három pedig hat nappal később jött a világra. Májusban a Szmörre nevű Jávai langurmajom és az Izabella névre keresztelt szerecsenmaki is utódot hozott a világra. A flamingóknál pedig 15 fióka kelt ki a közelmúltban.Jaguárkölyök született Szegeden - A többi fotó megtekintéséhez kattints a képre!A Tisza mellett jaguárkölyök születését ünnepelhették, fiatal anyja azonban nem tudja ellátni, ezért Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója kézben neveli a koromfekete hímet. A nősténynek ez volt az első ellése, és valószínűleg tapasztalatlansága miatt nem tudta gondozni kicsinyét, ezért két nap után el kellett választani tőle utódját.Az abonyi vadaspark, a Magán ZOO dolgozói egy oroszlánkölyöknek örülhettek az utóbbi időben. A kis ragadozó másodmagával jött a világra, de testvére elpusztult. A nagymacska a Zury nevet kapta, jelenleg a gondozóik nevelik. A Nyíregyházi Állatparkban két sárgaszakállú maki született nemrégiben, a szaporulattal nyolcra emelkedett az országban csak a Sóstógyógyfürdőn látható félmajomfaj egyedszáma.
Még több fotóért nézd meg a képgalériát!:
Állatkerti újoncok - 2011. május
farm.hu // 2011-05-31
|