Wonder-paw!   Csodálatos világ,az állatokkal . . . *-*
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat

 

 

 


 

 

 

 

Teljes élet 4 műlábbal

Kezd bevett rutineljárássá válni, hogy baleset, vagy más ok miatt sérült háziállatokat művégtaggal látnak el. Olyan azonban még nem fordult elő, hogy egy állatnak mind a négy lábához protézist gyártsanak. Eddig.

A Naki’o nevű kutyát öthetes korában hagyta magára testvéreivel együtt a róluk gondoskodó család, mikor elárverezték otthonukat és költözni kényszerültek. Naki’o alig élte túl a hideg nebraskai telet, és mind a négy lábán csúnya fagyási sérüléseket szenvedett egy fagyos tócsa miatt.
Szerencsére az alom még időben került egy menhelyre, ahol a gondoskodó kezek megmentették az életüket, Naki’o lábai azonban ügyetlen, nehezen használható csonkokká váltak a fagyás miatt.
 
A kutyát a menhellyel kapcsolatban álló állatorvos, Christie Tomlinson fogadta örökbe. Adománygyűjtést szervezett, és a befolyt összegből megbízta az Orthopets nevű, állati művégtagok gyártásával foglalkozó céget, hogy készítsenek két protézist Naki’o hátsó lábaira.
 
A két mesterséges végtag el is készült, és fényesen be is váltak, jóval könnyebbé varázsolva Naki’o életét. Az állat olyan lelkesedéssel fogadta a kétlábúak segítségét, hogy azt az Orthopets munkatársai sem bírták száraz szemmel - ezért saját költségükön elkészítették a két mellső végtag pótlását is. Ezzel Naki’o lett az első kutya a világon, amelyik mind a négy lábára protézist kapott.
 
Naki’o gyorsan megszokta az idegen anyagot a lábai végén, néhány nap múlva már vígan futkározott velük. Ma már ismét tud szaladni, ugrani, sőt még úszni is. Az alábbi videón megnézhetitek játék közben.
2011.06.23

 
Welcome . . .

Sziasztok! Az oldal a wonder-paw nevet kapta,minek jelentése csoda-mancs :)
Az oldal az állatokkal foglalkozik,cikkeket olvashatsz róluk,megtudhatod hogyan tartsd őket és hogyan értsd meg nyelvüket...sok  EXTRÁVAL és GRAFIKÁVAL. Gyere sokat,és érezd jól magad! 
   
Üdv;  Wiree

 
Mancsok


   
   
   
   
 

 
Top paw

×Tami×Colly×Fanni×Lolly×Grétcsii×
×Fulmine×Krisztike×Leenus×Viki×
×Csocsii×S900×Ysófi×Petra×Pacii×
×Eff&dorcsa×Princess×Andy×$áti×
×Debi×Lolla×Alina×Dórii×Sophie×
×Catalina×Hanna×Pepe×Angel×
×Flóó×Fruzsi×Beagle×Kittusz×
×Lolla×Szuperd×Kitty×Alíz×
×Shezaata×Mona×Sikievi×

 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA